Hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek a tanulásban

Hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek a tanulásban

Ma még minden gyermek tizenkét évet tölt az iskolában – vagyis a gyerekkora jelentős részét. Az iskolai évek meghatározó élményt adnak a fiatalok számára, ezért nem mindegy, hogy ezeket az éveket hogyan töltik el.

A gyerekek egy része nem szeret iskolába járni, tanulási kudarcokkal küzd. Az iskolában eltöltött tizenkét év számukra gyötrődést és a szünetre való folyamatos várakozást jelenti. Abban, hogy gyermekünk az iskolai éveket ne így élje meg, sok minden közrejátszik. Fontos, hogy olyan iskolába jár-e a gyerekünk, ami neki jó, tetszik, olyan szintű és tematikájú oktatás van-e, ami számára épp elegendő kihívást tartogat. Fontosak maguk a tanárok, hiszen egy-egy jó tanár képes a tárgyát annyira megszerettetni, hogy a gyermekünk örömmel és érdeklődve tanul. Fontos maga a diák, hogy mennyi energiát fektet a tanulásba, mennyire érdeklődő, kibírja-e a kisebb kudarcokat, kitart-e akkor is, ha valami elsőre nem sikerül. Nem utolsó sorban nagyon fontos a szülő véleménye, támogatása, érdeklődése a tanulás és a gyermeke iránt – hiszen a gyerek hozzáállását, kitartását a szülők jelentősen befolyásolják.

Ebből a soktényezős, összetett környezetből most azt nézzük meg, mit tehet egy szülő azért, hogy gyermeke az iskolai éveket ne szenvedésként élje meg, hanem lehetőleg sikeresen, eredményesen és örömmel töltse a tanulás éveit.

Nem szeret a gyerekünk tanulni – ez sajnos általános tendencia, főleg a nagyobb diákoknál. Gondolják végig a szülők, hogy a tanulást otthon hogyan kommentálják! Talán úgy, hogy: „nem értem, miért nem megy neked a matek, én mindig jó voltam belőle!” – ezzel a mondattal a gyereket a nálunk ostobábbak közé soroltuk be, és akkor el is felejthetjük, hogy örömét lelje valaha is a matematikában. Minden gyerek szeretne a szüleinél jobb lenni, vagy legalább olyan jó lenni! Ezt nyugodtan kihasználhatjuk, és mondhatjuk neki a fenti mondat helyett: „én sajnos nem voltam igazán jó matekból, de te sokkal okosabb és kitartóbb vagy nálam. Ha én szorgalmasabb lettem volna, ma már akármi lehetnék!” – ezzel a gyerek előtt megcsillantottunk két nagyszerű lehetőséget: az egyik, hogy ő már most jobb képességű, mint mi voltunk (ez erőt és önbizalmat ad neki), hiszen kitartó és okos; a másik, hogy ő majd sikeresebb lesz a munkájában, mint mi vagyunk, hiszen ő ezen erények birtokában jobb eredményt fog elérni és ezzel a két mondattal a jövő irányába is jelentős lépéseket tettünk. Előfordulhat, hogy a gyerek mégsem annyira okos vagy szorgalmas – ha azonban ezt hallja saját magáról, mindenképpen igyekszik megfelelni ennek a képnek, ha az kellőképpen vonzó számára.

Persze mindenki csak akkor szeret tanulni, ha sikeres benne. A sikert pedig elég kemény mindennapi munkával lehet elérni – és ez bizony a szülőre is terheket ró. Eleinte együtt tanulunk a kicsikkel szinte mindannyian. Ez nagyon jó, mert a gyerek azt látja belőle, hogy a tanulás fontos, hiszen anya vagy apa munka után még szán arra időt, akármilyen fáradt, hogy átnézze a házi feladatot. De az együtt tanulás sem segít, ha a gyerek szenved tőle – vagy a szülő szenved tőle. Ha nem jó neki (vagy azt látja, hogy nekünk nem jó), valamilyen más módszert kell kitalálnunk, valahogyan másképp kell megfogalmaznunk, amit akarunk. Játékosan, vidáman, de azért nem feladva azt, hogy meg kell csinálni a házi feladatot, meg kell tanulni a tananyagot. Eljátszhatjuk például, hogy amit neki kell tudni, azt mi nem tudjuk, nem értjük, és ő tanítson meg minket rá – ez kicsiknél remekül működik! Az iskolában úgy fog figyelni, mindent megjegyez, mert tudja, hogy otthon majd ez lesz a játék, hogy ő tanít minket.

Hétvégén eljátsszuk, hogy mi, szülők vagyunk a nehézfejű diákok, és ő tanít minket – és nyilván nagyon jól mulatunk közben! És miközben mi is megtanuljuk vele, amit kell, ő eközben átismétli, és az iskolában ezért dicséretet, jó jegyet kap – vagyis örömmel, lelkesen fog iskolába járni, hiszen ott csupa jó dolog történik vele. A tanulás mellett ekkor még két pozitív élménye van a gyereknek: együtt van a szüleivel, játszanak, és ő taníthat – ez a kis szerepcsere bizony nagyon sokat ad neki a gyerek-szülő kapcsolatban! Empátiát, kötelességtudást, és azt a tudatot is elülteti, hogy amit meg kell csinálni, azt játékkal és örömmel is meg lehet csinálni.

A nagyobbaknál az őszinte érdeklődés (nem a sematikus „na mi volt az iskolában?” kérdés) és kíváncsiság előhívhatja az iskolai kudarcok elmesélését. Ha erre még nem nyílik meg gyermekünk, megkérdezhetjük tőle, hogy szerinte tudnánk-e mi segíteni abban, hogy sikeresebb legyen a problémás tantárgyban – lehet, hogy már ez a kérdés felszínre hoz egy csomó jó ötletet, hogy neki mi segíthetne. Ugyanakkor megbeszélhetjük, hogy ha a számára megfelelő körülményeket (lehetőség szerint) biztosítjuk, akkor valamivel jobb eredményt is várunk el tőle. Mindez ne fenyegetőzés legyen, hanem inkább egyeztetés, megállapodás. Ne felejtsék el, hogy mindezzel mintát adunk neki! Azt is látja, hogy fontos nekünk, hogy ő milyen eredményt ér el, és hogy mi is képesek vagyunk tenni ezért – méghozzá az ő igényeinek megfelelően. De persze cserébe el is várjuk, hogy ő is tegyen akkor valamit annak érdekében, hogy az iskolai eredményei jobbak legyenek. Sokat segít az is, ha ezek után rendszeresen érdeklődünk az iskola iránt: mi volt a mai napban jó, mi volt a legrosszabb? Ez nem jegyre irányuló kérdés, de előhozhatja az iskolai kudarcokat és sikereket – ami valójában sokkal fontosabb, mint az egyes érdemjegyek! A kudarcok és bosszúságok megbeszélésével pedig segíthetünk gyermekünknek abban, hogy hogyan kell kezelni egy-két problémás kommunikációs helyzetet, vagy a sikertelen feleletet, dolgozatot hogyan lehetne kijavítani (például mondja el, hogyan felelt, vajon mi lehetett a hiba – vagy együtt átnézzük a dolgozatot, hogy mi az oka a rossz jegynek, mit lehetne javítani rajta). Ha tudatosul benne, hogy mi volt a hiba, akkor könnyebben ki tudja javítani - ezzel sikeresebbé és elégedettebbé tehetjük, így nagyobb örömmel fog iskolába járni.